Hát ez is eljött, az utolsó nap, kezemben az utolsó két előadásra szóló jegyek. A Vígszínház Szász János rendezésében állította színpadra Sütő András Az álomkommandó című drámáját. Harmadszor kapunk "színház a színházban" előadást az idei POSzT-on. Ceaușescu idején a Román Nemzeti Színházban egy holokausztot túlélő színész által írt darabot próbálnak. A színész által írt darab a koncentrációs táborok szörnyűségeit próbálja bemutatni, a Sütő András által írt darab pedig a diktatúrák szörnyűséget tárja fel. A "színház a színházban" élményt tovább fokozza, hogy a a securitatés rendőrök többször a nézőtér felől közelítik meg a színpad, állítják le a próbát. Az előadásban nekem kicsit sok és néha felesleges volt az agresszió és az erőszak ábrázolása. Minden elismerésem Tornyi Ildikóé, aki egy ilyen helyzetben is helytállt, és rendkívüli módon játszott. Szintén meg kell említeni Fesztbaum Bélát, a darab dupla főszereplőjét. Láttam már őt színpadon és filmen is, és őszintén megmondom, nem gondoltam róla, hogy ilyen alakításra képes. Ezért utólag is elnézést kérek tőle és külön gratulálok neki. A darab után az ember átértékeli a helyzetét, és ismét rájön, hogy amit szabadon megtehet és amit olyan természetesnek vesz (evés, ivás vagy éppen színházba járás), az sokaknak egyáltalán nem adatott meg...nem adatik meg. Míg a Vígszínház előadása többek között az emberi szabadság elvételéről szól, addig a Miskolci Nemzeti Színházé arról (is), hogy egy ember hogy adja fel önként a szabadságát, hogy ezzel megfeleljen másoknak. Az utolsó előadásom zsűritagként a Béres Attila rendezte Woyzeck. Provokatív rendezés, nehéz fizikai munkát követelő színészi játék. A katonaként szolgáló Woyzeck mindent megtesz, hogy mindenkinek megfeleljen. Ennek ellenére csak megalázzák. Nagyon sokáig tűr, de amikor megtudja, hogy gyermekének anyja megcsalta, akkor valami végleg összeomlik benne. A díszlet egyszerre emlékeztet egy katonai kiképző bázisra és egy régi elhagyott gyárra. Mozgatható részei térelválasztóként is funkcionálnak, ugyanakkor lehetőséget adnak a katonai kiképzésre is. A komoly fizikai megterhelés mellett Görög László kissé talán túl szürkének, túl erőtlenül ábrázolja Woyzecket. Nem érzem az elfojtott dühöt, ami a darab végén kitör belőle. Simon Zoltán remekül hozza az agyatlan alfahímet, aki azt hiszi magáról, hogy mindent tud (még énekelni is), és minden nő őt akarja. Az előadást irodalmi keretbe foglalták. Az elején Pilinszky János Aprokrifjével indul és egy mesével zárul. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.