Fogynak a napok, fogynak a jegyek és vészesen közeledik ennek a csodás 10 napnak a vége. Pedig még nagyon messze vagyok attól, hogy unjam. A csütörtöki első előadás Székely Csaba Bányavakság című műve a trilógiából, a kaposvári Csiky Gergely Színház és a Pécsi Nemzeti Színház közös produkciójában, Bérczes László rendezésében. Az előadást már láttam a pécsi bemutatón, és nagyon szerettem. Ez a szeretet megmaradt a mostani megtekintés után is. Az erdélyi bányászfaluban játszódó történet elején a néző még nem is sejti, hogy milyen sorstragédiáknak lesz tanúja. Mindez azért van, mert darab ügyesen egyensúlyoz a tragédia és a humor határán, azonban a keverékben fokozatosan változik az összetevők aránya. Az elején szinte minden percre jut egy poén, a vége felé, ahogy nyilvánosságra kerülnek a szereplők egyéni drámái egyre kevésbé nevetünk. Szörnyű tragédiák, melyek kitörölhetetlenül együtt maradnak a szereplőkkel életük végéig. A díszlet már a tavaszi bemutatón is nagyon tetszett. Cziegler Balázs erdélyi fakazettás szobát tervezett, amely ugyan szűk teret biztosít a színészeknek, de így még jobban hangsúlyozza, és "kézzelfoghatóbbá" teszi a feszültséget. Hátborzongató, ahogy a darab végén a hátsó fal felemelkedik, és a házigazda "elhagyja az otthonát".Az előadás után átszaladtam a Művészetek és Irodalom Házába, ahol az East együttes tagjai egy pódiumbeszélgetés keretén belül idézték fel pályafutásuk legfontosabb pillanatait. Számomra érdekes és hangulatos volt, csak sajnos nem tudtam végighallgatni, mert várt az esti darab a nagyszínházban.

Megmondom őszintén kicsit féltem ettől az előadástól. Vajon mit tud nekem mondani egy 100 évvel ezelőtti falusi tanítónőről szóló darab? Bródy Sándor: A tanítónő című drámáját a Miskolci Nemzeti Színház állította színpadra, Rusznyák Gábor rendezésében. Nem tudom, hogy mennyit változtattak az eredeti szövegen,csak azt tudom, hogy térben és időben a "helyén hagyták", ennek ellenére egy nagyon is aktuális, és mai történet kerekedett ki belőle. A helyi kiskirályok, a felesleges állami hivatalok és hivatalnokok, aki tönkreteszik/tönkretehetik az ember életét, ha az illető nem úgy táncol, ahogy ők fütyülnek. Az előadás legerősebb pontja a tanító zárt ajtók mögött történő meghallgatása, a nyilvánosság teljes kizárásával. Kocsis Pál kiemelkedően jó ebben a jelenetben, de az egész darabot igen erőteljesen viszi magával. A második felvonás elején filmszerűen visszapörgetik az első felvonás végét, mintegy emlékeztetőül. Ott jól működik az ötlet, viszont az előadás végén, amikor háromféle befejezéssel zárul a darab, már nem. (Tudom, hogy Bródy Sándor is három befejezést írt, de úgy gondolom ez itt felesleges volt.)

Valahogy úgy tűnt, mintha az estének is három befejezést írt volna az élet, mert igen sokáig "végtelenkedtünk" az éjszakában, kizárólag szakmai beszélgetések céljából.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.